Néma dolgok

A kép természete már magában hordozza ellentmondásait. A képet a külső valóság részeként, mintegy belevetítve, a tudat képzeteként a síkon túl látjuk. Azonban festmény plasztikus természete, tárgy jellege az illúzió és az anyag együtt látását, folyamatos mozgást, ingázást feltételez. Festményeimen a hierarchia felborul, gyakran az észlelés elemibb szintjei felülírják a tudat felismerésen, azonosításon alapuló módszereit.

Az értelmezés, (világ)látás bevett gyakorlata helyett, ami a megnevezések, előzetes tudások halmazán nyugszik, zavar keletkezik. Egy mellérendelő, a viszonylagosságot és a többértelműséget beolvasztó közeg jön létre: nincsenek rögzített jelentések, az egymásnak ellentmondó igazságok, összeegyeztethetetlen dolgok nem kioltják, hanem kiegészítik egymást. Ez a paradoxonok logikája, az abszurd humoré ahol komikum és iszonyat megfér egymás mellett. Az értelemadás, felismerés folyamata megtorpan, a hiány, az űr dinamizálja a jelentésképzést, megerősítés nélkül. A milyenségen, a stíluson felül a viszonyok válnak megragadhatóvá.

A látás hitelességét mégis csak az azt megélő szubjektum adja, a szemlélődésben a látott nem feltétlenül megértett. A kérdező kép nem ad választ. Átmeneti állapot. Korábban elfogadni, mint megfejteni. Meghagyni a határon. Szemlélni. Nézni. Néma kihívás. Az észlelés: hallgatólagos, nyitottság és jelenlét. Teremtő csend: részt vételre kényszerít.

Szentgróti Dávid