Őry Annamária

galériák

Őry Annamária 2006-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Olajfestményeket, pasztell-, tus- és akvarellképeket egyaránt készít. Alapvetően az egyes technikákban rejlő lehetőségek foglalkoztatják, ezeket vizsgálja, miközben egy-egy témakört, illetve festészeti műfajt jár körül. A technika többnyire összekapcsolódik egy számára adekvát tematikai, gondolati szállal. Így a festészeti problematika tanulmányozása, kifejtése közben egy-egy témát is feldolgozó festménysorozatok születnek. Őry Annamária festészete nyitott lehetőség, valamint az elsődleges érzés erejéhez való hozzáférés érzését hordozza. A tiszta vonalak és kifejező színek a festői ösztön, mint
a mindennapos kommunikációs konvenciók érdektelenségének ellenszerei jelennek meg.
Az ábrázolás keletkezése azt sugallja, hogy az igazi, az eredeti átélés csak elzárva jelenik meg, ahol mindenki megtalálja saját lényegét. Ily módon Őry Annamária festészete része annak a festészet történetnek, ahol a művészet minden cselekedete a felkelés romantikájaként jelentkezik, amely újra felfedezi az átéltek szubjektivitását.

Fontosabb ösztöndíjai, közé tartozik 2009-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíja. 2006-tól több csoportos és egyéni kiállításon vett részt. Az elmúlt időszak kiállításai közül a legfontosabbak: Magyar Kulturális Intézet Prága (2009) Római Magyar Akadémia.Olaszország (2009) Modem Debrecen, Magyarország (2010) Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet (2010) Hang Bai kiállítóház, Hanoi, Vietnam (2010) Európai Parlament Brüsszel (2010 ) Symbol art Budapest, Magyarország (2012) Neon Galéria Budapest,Magyarország (2013) Magyar kulturális Intézet Szófia, Bulgária (2013) CHB Berlin, Németország (2013) RMA Róma, Olaszország (2016)